Provics Jázmin: Mese a magányos törpéről

(11 éves)

Naftalin, a törpe ma is magányosan sétálta körbe csöpp, kis birtokát, hiszen már egy ideje senki sem látogatott el hozzá. A pöttyös gombaház mellett egy piciny kert díszelgett. Mellette egy szép, odvas fa. Ennek az odujában egy apró mókus tanyázott. Az egyik oldalra ágaskodó ágra egy hinta volt felrögzítve

 Ha Naftalinnak már nagyon elege volt a magányból, kijött ide, a rétre, hintázott a fán, énekelt, beszélgetett a kismókussal, akit már úgy megkedvelt, hogy nevet is adott neki: Mirjamnak nevezte el.

Már két éve egyedül volt, de ő sem tudta, miért hagyta itt a többi törpe. Ő nem tett semmi rosszat.

 – Sebaj, egyszer lesz mellettem egy másik törpe. Majd játszunk, nem leszek egyedül. Idővel megoldódik – reménykedett mindennap Naftalin, majd bement a házba, leült, elszürcsölt egy bögre forró kakaót. Nem maradt fent sokáig, a kis mókus, Mirjam is alszik már ilyenkor. Akkor meg, minek maradjon fent?

 Reggel Naftalin vidáman ébredt fel. Kipattant az ágyból, felöltözött, már futott is Mirjamhoz. Útközben szedett egy csokor virágot a kertnél. Nem tudta miért, jó kedve volt.

 – Nem tudom, mi van velem… na, mindegy. Elegem van a magányból, az egyedüllétből. Ma este (és egész nap) a csillagok és a te társaságodban fogok szórakozni, aludni – és már futott is be a házba a sátorért, hálózsákért.

Mirjam meg se tudott mukkanni, még reagálni is alig, mire Naftalin már sátorral a kezében állt a mókus előtt, de azt sem sokáig, már pakolt, szerelt. Izgalmasnak ígérkezett ez a nap.

 – Kész! Meg is vagyok!

A sátor állt, benne a kis törpe meg Mirjam. A csokor virággal – amit reggel szedett – kidíszítette a mókus otthonát, a csöpp odut.

 Kezdett esteledni. Ezer, meg ezer apró csillag tekintgetett le a sötét égről. Néhány közülük el is indult útjára. Ilyen sincs minden nap.

 – Hullócsillag! Pont ma? Kívánok, kívánok!-azzal becsukta szemét, gondolkodott, majd lassan kinyitotta száját és elmondta jól megfontolt kívánságát –Egy társat szeretnék, egy barátot.-Elkomolyodott arca hirtelen mosolygóssá vált, és Mirjamra tekintett.

– Be fog teljesülni? Remélem.

A kismókus már rég aludt. Naftalin még egy kicsit nézte a fénylő eget, majd csatlakozott kisbarátjához.

– Jó éjszakát!

 A napok továbbra is átlagosan teltek. Naftalin, a kis törpe már kezdte elveszíteni a reményt, hogy teljesül a kívánsága, hogy kap-e egy társat.

– Nem értem! Nem értem! Egyszerűen nem értem! Most akkor teljesül a kívánságom vagy sem? De hisz én kívántam – mérgelődött morcosan az egyik reggel Naftalin. Eszébe se jutott kinézni az ablakon.

 Mikor végre felvette tiszta ruháját, majd eszébe jutott kinézni az ablakon, látott egy másik házat. Egy gyönyörű gombaházat. Először vállat vont rá, később egyre sűrűbben nézett ki a köríves, pici ablakon. A végén már annyira piszkálta a csőrét, hogy kiment, odasomfordált, végül lassú félénk mozdulatokkal kopogott a gombaház apró ajtaján. Bizalmatlanul nyílt az ajtó. Ha Naftalin pipiskedett, meg tudta látni a ház gazdájának csodaszép arcát. Ekkor hatalmas csattanással be is csapódott. Az aranyos kislány egy csöppet megijedt a váratlan vendégtől. Mikor ő is összeszedte magát, újra kinyílt az ajtó. Most teljesen. A leánytörpe ledermedt, ezért mikor belépett a takaros, kis házba, Naftalinnak kellett kezdeményeznie:

 – Hogy hívnak?

 – Ó – tért magához a törpelány újra – engem? Norának. És téged?

 – Naftalin. De te mióta laksz errefelé? Miért nem kopogtál át hozzám? – halmozta el kérdésekkel új barátját, a kis Norát.

  – Először is: talán egy hete, kettő. Te azért láttál csak most reggel, mert eddig nem épült fel a házam, a csillagok közt aludtam.

  Másodszor: Bevallom, picit féltem bekopogni, ellentétben veled. Hát meg nem akartalak zavarni.

 – Engem? Zavarni? Hisz én magányos vagyok… voltam. Csak egy aranyos mókusom van, Mirjam. Eddig csak ő volt nekem.

Naftalin elmesélte Noránák azt az estét, amikor egy társat kívánt. Vidáman kacagtak akkor is, mikor Nora mesélt néhány vicces történetet az eddigi életéről. Mindennap beszélgettek, mindennap egyre szorosabb baráti köteléket éreztek maguk között.

  Ha Naftalinnak nem lett volna az a fantasztikus ötlete, nem láthatta volna a gyönyörű, utazó hullócsillagokat, nem kívánhatott volna, és ami a legfontosabb: Hol lenne Naftalin új barátja, Nora?

 Ne feledd: minden jobb, ha  van melletted valaki.