Váradi Boglárka: A csodamag őrzője

Egyszer volt, tán nagyon régen, amikor ezer fényes csillag ragyogott az égen, volt egy szegény ember a feleségével, majd az égen ott volt egy ragyogó fényjel. E fényjel azt mutatta, hogy az ég őket egy gyermekkel megajándékozza. Bár az ő pénztárcájuk elég szegény, ennek ellenére egymást nagyon szerették. Nem volt szakmája az embernek, tán még iskolába sem járt, de amibe belefogott, nem okozott kárt. Gazdag uraknak segített a ház körül, s ha kapott egy kis pénzt érte, megörült.  Hazavitte, ebből éldegéltek szerényen, de mindig becsületesen.  A faluban szerették őket, mert ügyesek voltak, mindig rendesen dolgoztak.  Várták már a gyermek születését, mindenben segítette a férj a feleségét.

Eljött a várva várt idő, kislányuk született, akit apja rögtön megszeretett. A lány haja szőke, szeme színe smaragdkék, szebb volt, mint egy gyémánt nyakék. Elnevezték hát Aurórának, mint legszebbje a tájnak.  Szegény család voltak, de mégis boldogok, ha lányukra néztek, feledték a gondokat. Mire a lány felcseperedett, ami jó pár évbe tellett, szüleinek ez idő alatt sok örömet szerzett. A háznál mindig szorgosan segédkezett, zöldséget, gyümölcsöt, virágokat ültetett, nevelte a kertjükben, azt gondozta, locsolta, kapálta. A falu piacán árulta, ha már nekik túl sok volt, a piacon utána minden fiú meghajolt. Irigylésre méltó szépsége és bája, angyalnak néznék, ha lenne szárnya. Nem érdekelte őt a sok udvarló, olvasni szeretett, az az ő számára igazán nyugtató.  Tündérmese a kedvence, egész nap olvasná, a kezében tartaná. Szabad idejében az erdőben sétál, a madarak énekét hallgatja, fákat csodálja. Egy reggelen elindult erdei útjára, ahol egy öreg anyóval találkozott. Auróra megkérdezte tőle:
– Segíthetek a néninek valamiben? Netán eltévedt?
Az anyóka fáradtnak és éhesnek tűnt, de így válaszolt:
– Nem járok erre sűrűn. Napok óta úton vagyok. Utammal nem nagyon haladok.
Auróra így felelt:
– Én a nénit addig tovább nem engedem, míg otthonunkban meg nem pihen.
– Nem akarok gondot okozni. – mondta az anyó, majd elindultak hazafelé.
Kedvesen bántak az anyókával, megkínálták az asztalnál egy kis káposztával, mert az volt ebédre. Amikor az anyó megpihent, a kedves családnak így felelt:
– Köszönet mindenért, az utam lassan véget ér. Megtaláltam, amit kerestem.  S ezzel átnyújtott Aurórának egy kis magot, amit az anyó a zsebében tartogatott, zsebkendőben csomagolva, majd a lányt átkarolta. Még annyit mondott a lánynak halkan:
– Ez a mag nagyon nagy dolgokat rejt magában, jól vigyázz rá, s ha úgy érzed, ültesd el.
Auróra megköszönte a néni ajándékát, bár nem értette mi ez, s hogy miért adta neki, ezt kérdezi.
– Hosszú utamon senki nem volt erre méltó, minden ember gondolata pusztító. De benned van segítő szándék. S ezzel az anyó elment. 
Aurórát nagyon érdekelte, miféle csodamag lehet, amit kapott, elég régóta őrizgette a néni, zsebkendője olyan kopott. Nem is várt hát tovább, azonnal kiment a kert végébe és elültette. Reggel, amikor sétára indult, hirtelen minden elnémult. Amikor odaért a kert végéhez, ahová a magot ültette, a helyet meg sem ismerte. Mert ez már nem az ő kertjük volt, ahol zöldségeket, virágokat szokott öntözni. Új hely volt ez számára, majd rápillantott egy pávára. De hisz errefelé nincsenek is pávák!-mondta magában. Majd odarepült felé egy madár. s ahogy közeledik, látja, nem madár az, hanem egy kis tündér szárnyakkal, mint egy mese tele álmokkal.
– Hol vagyok? – kérdezte Auróra a kis lényt.
– Üdvözlünk téged Auróra, ahol most vagy a mi világunk Lemúria. Veszélyben vagyunk mi tündérek és a manók, bár soha nem fogadunk emberi látogatót. Te most mégis láthatod a világunkat, hogy segíts megvédeni országunkat. Lakik erre egy gonosz sárkány, de nem elég erős a szivárvány, mi segít megakadályozni tüzes pusztítását. Mindent felperzsel, ami az útjába kerül, a fák, ahol élünk, mind megsül. A legtöbb tündér és manó már egy helyen van, biztonságban egyelőre. Ha sikerül legyőznöd a sárkányt, te lehetsz Lemúria hercegnője. S ezzel a sárkány ott is termett. Oly nagy és hangos volt, hogy még a hegy is zengett.
– Te volnál az a megmentő? – kérdezte a sárkány a lánytól.
– Igen, én vagyok az, aki megakadályozza a terved, és te jóvá fogod tenni minden gonosz tetted.
A sárkány visszafordult és elment, de megígérte, hogy mire lenyugszik a Nap, visszatér, és elpusztít mindenkit, aki az útját állja. Auróra vágya, hogy segítsen a tündérnépen s éljenek tovább békességben. Odahívott minden manót, tündért és koboldot, majd a látványuktól száját tátva szónoklatot mondott. Gyönyörű lények voltak ezek, pont mint a tündérmesékben, amit Auróra úgy szeretett.
– Hogyan tudnék én segíteni rajtatok? – kérdezte. Mondjátok meg, s hallgatom!
A tündérek erre csak annyit mondtak:
– Ne félj és hallgass a szívedre!
Auróra nagyon félt, hogy mi fog történni, a sárkány megmondta, senkit sem fog kímélni. De a tündérek kedves beszédétől megnyugodni látszott és a látványtól, hogy a vízen még a napsugár is táncolt. Együtt tényleg sikerülhet! Amikor a Nap nyugodni tért, a sárkány is haladt felénk, s amikor ideért, ő fűt-fát ígért, ékszert, ruhát, pénzt és miegymást.  Nem gondolta, hogy nekem a legtöbbet jelenti a barátság. S hogy a szüleimre gondoltam és e szegény fajokra, gondolatom által dermesztem a levegőt fagyosra. Minél jobban gondolok a szeretetre, annál erősebb vagyok, annál inkább fagy meg a levegő körülötte. Amint a sárkány a tüzét okádná, Auróra így változtat mindent faggyá. Így a sárkány már nem tud semmit leégetni, Lemúriából végleg ki tudják űzni. A sárkány értetlenül állt megfagyva, hogy őt oly nagy ereje most elhagyta. A tündérnép tudta, hogy Aurórának sikerülni fog, s most az övé minden jog.  De Auróra nem szeretne vezető lenni, inkább hazatérne messzi. A tündérek megértették a lány döntését, de meghagyták az esélyt, hogy bármikor visszatérjen, ha kedve tartja, ő pedig ezt meghallgatva így felelt:
– Örülök, hogy megismertelek titeket, mindig is hittem, hogy léteztek. Olyan ez, mint egy álom, de most tovább kell állnom.
A varázserőt ugyan otthon nem használhatom, mert ott már nincs ilyen erőm, de ha túljövök a mezőn, s idejutok át, Lemúria engem megint varázserővel vár.  Amit csak gondolok, minden valóra válik, szerintem mindenki ilyesmire vágyik.  Auróra hazatért a szüleihez és elmesélte, mi van odaát, a szülők itták minden szavát. Büszkék voltak lányukra, egy kincs volt a számukra.  Auróra gyakran ment a tündérekhez, közel álltak a szívéhez.

Így éltek hát tovább szépen, boldogan, békében, de Lemúria azóta sem szerepel térképen. A csodamag őrzője lett Auróra, s ha öreg lesz, majd talán továbbadja.
Légy kedves és segíts másokon, mert lehet, hogy te leszel majd soron, aki megkapja e csoda magot!

Felkészítő tanár: Nagy Sándorné Virág Anna

Iskola neve: Járdánházi IV. Béla Általános Iskola

Ha kedvet kaptál, légy te is tollforgató, jelentkezz a Net-Penna Online tollforgató versenyre!