Kiss Kornél: Csodamag

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy óriási királyság. Oly hatalmas királyság volt, hogy még az Óperenciás-tengeren is túlért a területe. Ám egy borzasztó téli napon a királyért eljött a Kaszás, személyesen, ugyanis a király ideje lejárt. A király elbúcsúzott feleségétől és két fiától, és egy Csodamagot adott a nekik, amely hatalmas varázserővel bírt, ugyanis képes volt a királyság összes földjét bevetni egy csepp vízből.
A király felesége belebetegedett a gyászba, a királyság feketébe borult. Minden nemes, polgár, szolga gyászolta a királyt. Öt évvel később egy sötét képű vén banya kéretőzött be a palotába, és erősen ígérte, hogy visszahozza a királyt a halálból. Csak egyet kér cserébe, azt, amit a felséges király a fiainak adott mielőtt meghalt.
A királyfiak nézték anyjuk szomorú arcát, könnyáztatta tekintetét. Mióta az öreg király itt hagyta ezt a szép világot, az özvegy királyné is csak gyötrődött. Talán tehetnének egy próbát – gondolták – és átadták az örökséget. Ám az öregasszony ekkor varjúvá változott és elrepült a csodamaggal, otthagyva a két átvert ifjút és a gyászoló királynét.
De a két királyfinak se folyt víz az ereiben vér helyett, tüstént lóra pattantak, és a boszorka után nyargaltak. Tudták, ha nem szerzik vissza a magot, nem lesz élelem, és kihal a népük. Alig hogy elhagyták a város határát egy Ogre állt az útjukba és azt mondta, ha nem adnak neki búzát meghalnak. A két ifjúnak nem volt búzája, ezért szembeszálltak az Ogréval. Hajnaltól naplementig küzdöttek vele, míg végül legyőzték. Ám a harc kegyetlen volt, és az idősebb királyfi úgy megsérült, hogy belehalt sérüléseibe. A fiatalabbik elbúcsúzott testvérétől, illő módon el is temette és megfogadta, hogy testvére helyett is küzdeni fog.
Ment mendegélt, szinte a mennyországig felnyúló hegységeken, végtelen erdőkön, egyszer csak elérte a királyság határát. Itt volt egy aprócska falu, ahol az emberek élelem után kutattak. A királyfi odarohant a falulakókhoz, hogy mégis mit keresnek? Azok meg azt kérdezték tőle, hogy van-e egy kis élelme, mert az egész falu éhezik, ugyanis egy boszorka ellopta az egész termést tőlük. Ej, de megörült a királyfi! Végre beérheti a banyát! Megígérte, hogy visszaszerzi a búzát a falunak.
Kis idő múlva egy szakadékhoz ért, ami mélyen lenyúlt a pokolig. A szakadék szélén észrevett egy házat, ami épp, hogy nem zuhant a mélybe, és már csak a Szentlélek tartotta. Belépett, hát kit látott? Ahol, ni, meglelte a boszorkát! Már nyúlt a kardjáért, amikor betoppant egy szakadt ruhás, koszos öregember. Elbújt gyorsan egy doboz mögött, és nézte, vajon ki lehet az öregember. A boszorka átadta a magot és azzal az öregember leugrott a pokolba, mint aki feladta életét. A királyfi meg lemászott utána, és követte végig a pokol legmélyebb bugyráig. Az öregember levetette csuklyáját. Hát, Uramfia, ki volt az? Sosem találnátok ki. A királyfi is alig tudott megszólalni:
– Apám! Életben van?
– Fiam? Mit keresel itt?
– A csodamagért jöttem. De, te hogyan élsz?
– Alkut kötöttem az ördöggel. Magot életért!
Ekkor előlépett az ördög és követelte a magot.
– A magot öregember! És élhetsz.
– Rendben, megkapod.
Átadta a magot, ám az ördög ravaszabb volt.
– Végre! A mag erejével éhezésbe sodorhatom az egész földet!
– Hé! – kiáltott a király – Nem ebben állapodtunk meg!
– Legközelebb ne bízz meg az ördögben! Bolond, aki bennem reménykedik!
A király és a királyfi ekkor kardot rántottak, és ütötték-verték az ördögöt. Öt esztendőn át harcoltak, míg végül azt mondta az ördög:
– Rendben! Visszatérhetsz az élők közé! De a mag nálam marad.
Az ördög a kezét nyújtotta. A király odalépett, ám egy hirtelen mozdulattal levágta az ördög fejét. Így a királyfi visszaszerezte a magot, és megmentette a királyságát az éhezéstől. A királyné is megvigasztalódott, amikor megtudta, hogy férje halhatatlan őre az Alvilágnak.

Felkészítő tanár: Kerpel Péter Józsefné

Iskola neve: Pápai SZC Jókai Mór Közgazdasági Technikum és Kollégium